Adatvédelmi tájékoztató

A www.szecsodi-office.hu címen elérhető honlapot a Szecsődi Ügyvédi Iroda (1054 Budapest, Széchenyi rkp. 7.) - a továbbiakban Tulajdonos- üzemelteti.

A honlapon található anyagok kizárólag személyes, nem kereskedelmi célú tanulmányozását és letöltését engedélyezi, azzal a feltétellel, hogy Ön az eredeti anyagokat vagy azok másolatait érintő szerzői jogokat és a szellemi alkotásokhoz fűződő egyéb jogokat maradéktalanul tiszteletben tartja. A honlapon található anyagokat Ön nem jogosult módosítani, újra előállítani, nyilvánosan közzétenni, előadni, terjeszteni, illetve egyéb módon a nyilvánosságot szolgáló vagy kereskedelmi célzattal felhasználni. A jelen feltételek értelmében ezen anyagok más internetes oldalakon, illetve számítógépes hálózati rendszerekben való bármilyen célú másodközlése tilos. A honlapon található anyagok (képek, fényképek, cikkek stb.) szerzői jogi védelem alatt állnak és azok bármely, engedély nélküli felhasználása szerzői jogi vagy egyéb jogszabályokba ütközhet.

A Tulajdonos kijelenti, hogy a honlapon megjelenő minden képi, szöveges és hang anyag közlését jogszerűen végzi, rendelkezik az azok felhasználásához szükséges hozzájárulásokkal és engedélyekkel. A Tulajdonos semmilyen olyan hang, képi vagy szöveges anyagot nem ad közre a honlapon, amely jogi védelem alatt áll vagy felhasználása egyéb jogszabályokba ütközik.

A Tulajdonos mindent elkövet a látogatók bizalmas és személyes információinak tiszteletben tartása és megőrzése érekében. A Tulajdonos egyes szolgáltatásai (pl. hírlevél, online ajánlatkérés) és a honlap meghatározott részeihez való hozzáférés regisztrációhoz kötött lehet. Önt a regisztráció során arra kérjük, hogy részünkre olyan információkat adjon meg, melyek személyes adatoknak minősülnek. Egyes adatok (pl. e-mail cím) megadása kötelező, míg más adatok (pl. név, telefonszám) megadása a regisztrációnak nem feltétlenül előfeltétele. A Tulajdonos nem adja el, nem adja bérbe és nem is kölcsönzi az ügyfeleire vonatkozó információkat más cégeknek. A Tulajdonos, mint adatkezelő, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény előírásait maradéktalanul betartva fogja az Ön adatait kezelni és nyilván tartani, s csak abban a körben, melyhez Ön kifejezett felhatalmazást adott. A regisztráció során tudomásunkra jutott személyes adatait semmilyen körülmények között nem tesszük - az Ön kifejezett jóváhagyó hozzájárulása nélkül - más számára hozzáférhetővé, kivéve a jogszabályi kötelezés illetve a hatósági eljárás eseteit.

A honlap egyes szolgáltatásainak teljes körű igénybe vételéhez engedélyezni kell a böngészőben a "cookiek" fogadását. A "cookie" egy olyan kis szövegrészlet, amely személyre szabott információkat tartalmaz és amelyet az Ön böngészője, az Ön számítógépén tárol el. A cookie-k célja az, hogy segítenek számunkra a visszatérő látogatók felismerésében, a testre szabott látogatói funkciók megvalósításában illetve a felhasználói bejelentkezések (azonosítás, hitelesítését) lebonyolításában.

Adatkezelési tájékoztató

1. Az adatkezelési tájékoztató célja

A Szecsődi Ügyvédi Iroda (továbbiakban Adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát.

Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

Az Adatkezelő adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a következő webcímen: https://szecsodi-office.hu/adatvedelem.html

Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.

Az Adatkezelő elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását.

Az Adatkezelő a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

Az Adatkezelő az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

2. Az adatkezelô adatai

Amennyiben megkeresné Társaságunkat, az alábbi elérhetőségeken léphet kapcsolatba az adatkezelővel.

  • Név: Szecsődi Ügyvédi Iroda
  • Székhely: 1054 Budapest, Széchenyi rkp. 7.
  • Kamarai nyilvántartási szám: 1407.
  • Adószám: 18111239-1-41
  • Telefon: +36 30 343 4840
  • E-mail: info@szecsodi-office.hu

2.1. Adatvédelmi tisztviselô

  • Név: Dr. Szecsődi Zsolt
  • Telefon: +36 30 343 4840
  • E-mail: zsolt.szecsodi@szecsodi-office.hu

3. A kezelt személyes adatok köre

3.1. Ajánlatkérés során megadandó személyes adatok

Név *: Az Ön neve az Önnel történő kapcsolatfelvételhez szükséges.
Email *: Az Ön email címére küldjük a kért ajánlatot, így ennek megadása kötelező.
Megjegyzés *: Megjegyzés hozzáadása azért szükséges, hogy az ajánlatkérés tárgya kifejtésre kerüljön benne. Enélkül az ajánlatkérés nem működhet, így kitöltése kötelező.

Adatkezelés jogalapja: Az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet** (a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerint, az adatkezelés az érintett, azaz az Ön hozzájárulásán alapul. Ön bármikor választhatja az Adatkezelővel történő írásbeli, vagy ügyfélszolgálati elérhetőségei útján való kapcsolattartást, az online ajánlatkérés nem kötelező.

* A csillaggal jelölt személyes adatok megadása kötelező.

** Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet).

4. A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái

Az Adatkezelő a tájékoztató 3.1. pontjában említett adatkezelés kapcsán adatfeldolgozóként veszi igénybe elektronikus levelezéséhez, valamint a weboldal üzemeltetéséhez a Webonic Kft. (Cím: 8000 Székesfehérvár, Budai út 9-11.) szolgáltatásait.

5. A személyes adatok tárolásának ideje

A tájékoztató 3.1. pontjában említett esetben az Adatkezelő az online ajánlatkéréssel kapcsolatban rögzített személyes adatokat 2 évig őrzi meg.

6. Az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogai

6.1. Határidô

Az Adatkezelő az érintett jogai gyakorlására irányuló kérelmét az annak beérkezésétől számított legfeljebb egy hónapon belül teljesíti. A kérelem beérkezésének napja a határidőbe nem számít bele.

Az Adatkezelő szükség esetén, figyelembe véve a kérelem bonyolultságát és a kérelmek számát, ezt a határidőt további két hónappal meghosszabbíthatja. A határidő meghosszabbításáról az Adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet.

6.2. Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogok

6.2.1. A hozzáféréshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

6.2.2. A helyesbítéshez való jog

Az érintett személy az 1. pontban megadott elérhetőségeken keresztül kérheti, hogy az Adatkezelő módosítsa valamely személyes adatát. Amennyiben az érintett hitelt érdemlően igazolni tudja a helyesbített adat pontosságát, az Adatkezelő a kérést legfeljebb egy hónapon belül teljesíti, és erről az általa megadott elérhetőségen értesíti az érintett személyt.

6.2.3. A zároláshoz (adatkezelés korlátozásához) való jog

Az érintett személy az 1. pontban megadott elérhetőségeken keresztül kérheti, hogy a személyes adatai kezelését az Adatkezelő korlátozza (az adatkezelés korlátozott jellegének egyértelmű jelölésével és az egyéb adatoktól elkülönített kezelés biztosításával) amennyiben

  • vitatja a személyes adatai pontosságát (ebben az esetben az Adatkezelő arra az időtartamra korlátozza az adatkezelést, amíg ellenőrzi a személyes adatok pontosságát);
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  • az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen (ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben).

6.2.4. A tiltakozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jog gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is.

Tiltakozás esetén az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

6.2.5. A törléshez való jog

A tájékoztató 3.1. pontjában található adatkezelési célok kapcsán – figyelemmel annak jogalapjára – az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje az érintettre vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, amennyiben az adatok kezelésére más jogalapja nem áll fenn.

6.2.6. Az adathordozhatósághoz való jog

A 3.1. pont szerinti célból történő adatkezelésekkel kapcsolatban – figyelemmel annak jogalapjára – az érintett az 1. pontban megadott elérhetőségeken keresztül jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az Adatkezelő az automatizált módon megvalósított adatkezelési műveletekkel kapcsolatban.

7. Jogorvoslathoz való jog

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

  • Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
  • Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
  • Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
  • Telefon: +36 1 3911 400
  • Fax: +36 1 3911 410
  • E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
  • Honlap: https://www.naih.hu

8. Egyéb rendelkezések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt.

Az Adatkezelő a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.